Ok, utálom a rózsaszín pocakosnaplókat, ahol minden olyan heppi és jó és könnyen megy( pedig az előző kettővel, néhány aprócska problémától eltekintve, tényleg így volt)... Szóval, ezért nem is írtam egy sort se eddig, a hisztikről, a döntésképtelenségről, az érdektelenségről és a többi negatív gondolatról. Most egy kicsit több aprócska probléma akadt, főleg lelki-érzelmi síkon, de a fizikálisak sem elhanyagolhatók, sajnos. Arról nem is beszélve, hogy a mai napig nem érzem jó döntésnek, hogy megtartottam, de mégiscsak egy pici élet, aki több, mint három ellenérv ellenére is élni akart.

Nem tudom, a mai tudomány állása szerint van-e nagyobb távolság a fényévnél, de mi ÁP-val biztos überelnénk azt is, mind testileg, mind lelkileg. Nem részletezem. A nagy szerelemnek se lángja, se füstje már. Valahol út közben elvesződött. Legtöbbször elnézem, ahogy nézi a tévét, vagy épp a kislánnyal játszik, altatja, fürdeti. Tényleg álmaim pasijával élek együtt, mégsincs közöttünk semmi. Jelenleg az együttélés=egy fedél alatt éléssel. Próbáltam közeledni, változtatni, de egy jéghegy ellen harcolni... Ő éli a kis életét, újabban nem dolgozik, végtére is egy méhész télen nem tesz ilyet, elvégre is "ő már a családjával akar lenni, volt eleget távol tőlünk"; viszont lovagol, zenélgetnek a cimborákkal, találkozgatnak a régi barátokkal, csak hogy érezzék a törődést. Én meg ülök itthon egész nap, házimunka-gyerek-házimunka-gyerek körforgóban és lassan begolyózom. 

A szülésig van még pár hetem, három-négy kb. Úgy néz ki, császáros lesz, több rizikófaktor miatt is. A sóginőmet már az őrületbe kergetem, ugyanis van egy fixa ideám, csak olyan megérzés-szerű, miszerint ott maradok a szülőágyon. De ezt eddig csak neki mondtam el. A csöppke nevét is csak néhány napja találtam ki, pedig állandóan btatott a család, hogy mi a neve...?! Felmerült sok lánynév, mert ugyanis ő is kisasszony lesz, mégse éreztem, hogy tetszene Neki, valahogy ízlelgetni kellett, forgatni a szavakat, mégse volt jó egyik se. Én meg csak Huginak hívom.  Mindig mondogattam, hogy egy súgásra, sugallatra várok, tőle avagy az angyaloktól, hogy megtudjam, mit szeretne. Szóval néhány napja bambán bámultam a tévét, nem néztem, csak a fejemből kifelé, amikor a nyelvemre tódult egy név: Emese. Kérdeztem ÁP-tól, van e a családban már ilyen nevű leányzó? Nincs? Akkor ez lesz. Ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.