megfogalmazódik bennem egy bejegyzés. Aztán meg nem írom le, idő vagy kedv hiányában. És másnapra amúgy is leértékelődik, mert van helyette más, amit leírhatnék. 

Hát most azért is ide ültem, mert muszáj leírnom: NEGYVEN ÉVES LESZEK!!! Basszus. Nem örülök neki, marhára nem. Sőt, legszívesebben sírva fakadnék. A sírhatnéknak több oka is van. Először is, hogy öregszem, naná. Meg (még mindig) siratom az elvesztegetett közel húsz évet, amit az ex-szel töltöttem. Meg mostanában ÁP se olyan már, mint régen. Nincs megelégedve velem, mint "házvezetőnővel" és ezt nem is rejti véka alá. Fejemhez vágta egyik este, hogy az összes exe jobb volt nálam ezen a téren. Nagyon szeretem ÁP-t, de akkor visszaadtam az egy éve kapott gyűrűt. Meg ugye itt van ez a gyönyörű kis törpicsek, aki már harapja az almát, virslit eszik kenyérrel, meg pakol ki-be, jön, megy, totyorog egész nap, huncutkodik, ha rosszban sántikál, elbújik, ha észreveszi, hogy megláttam, szalad előlem. Az is igaz, hogy a napi utazgatást erősen utáltam már, meg a naponta újabb és újabb kitalációkat és cseszegetéseket is untam már, mégis be kell vallanom, hiányzik a meló. Szóval, minden öszzeszaladt hirtelen. Na és ez a szám: 40. A tripla x elmehet a sunyiba mellette! A harmincadikat észre se vettem, a harmincötödik se érintett meg túl mélyen, mondtam is, hogy amíg hármassal kezdődik, semmi baj. De ez már komoly. Ez már bizony négyes. És már holnap. Már holnap. Itt lesz. És az élet ugyanúgy megy tovább, semmi se változik. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.