Nem szoktam egy-két köhintéssel orvoshoz citálni a gyerekeket, de még hőemelkedéssel se. De 39 fokos lázzal már igen. Szóval Bátyóka egyik reggelen fájós torokkal ébredt. Anyukám vitte el a szülővárosbeli gyerekorvoshoz, aki semmiféle antibiotikumot nem adott, mivel vírusos megbetegedés volt. Javasolta, hogy Hugi közelébe ne menjen pár napig, ezért maradt a Mamánál egy röpke hétre vakációzni. Aznap este, mikor hazahoztuk, Hugi belázasodott. Naná. Hogy elkapta. Másnap őt is vittem orvoshoz, másikhoz. Teljesen másikhoz, mert a megszokott épp szabin volt, s aki helyettesítette, az egy idős, tapasztalt doktornő volt. Írt is fel antibigyót, köptetőt meg cévitamint is. Csodálkoztam, mondom piros a torka, tuti hogy bátyókától kapta el, dehát mégiscsak ő az orvos, mért kérdőjelezzem én meg az ő hozzáértését. (?!) Hugi valószínűleg az antibigyótól (vagy a vírustól vagy a sziruptól, így utólag már senki se tudja...) hasmenéses lett, úgyhogy vasárnap reggel irány az ügyelet. Az ügyeletes kis takuvakuzás után másik gyógyszert irt. Keddre voltunk visszarendelve ránézésre, vártunk két órát, mire bejutottunk. (Pedig itt vidéken, azt mondják, kevés a gyerek...) Ja, hétfő este a ded félrenyelte a szirupos gyógyit, úgyhogy ezt is megemlítettem. A kedves doktornénink volt és lecseszett engem (!), hogy miért kell vírusos torokgyulladásra antibiotikumot felírni, ráadásul még másikra is cserélni?!! Azt mondja, hogy máskor kérdezzek én (!) vissza, hogy tényleg kell-e ezt nekünk szedni! Hát bakker, nem azért doktorált az a két drága orvos, hogy meg tudják különböztetni a betegségeket egymástól és nem nekik kellene tudni, hogy melyikre kell gyógyszer és melyikre nem?!! Na, a félrenyelés okán beutalt minket a városi gyerekosztályra, újabb vizsgálatra - hátha másik doki mást hall? -, mellkasröntgenre. Nem tudta eldönteni, ezért üzente a városiaknak, mondják meg, kell-e még szednünk az antit? Autóba vágtuk magunkat, irányhorány.  Mire odaértünk, dedem már kiütéses is volt. Az otti gyerekorvosok mosolyogtak, türelmesek voltak, megvizsgálták, kapott antihisztamint és kálciumot, éhes volt a lányka, hát meg is szoptathattam. A röntgen után kedvesen közölték, hogy szerencsére semmit nem találtak, de hogy is találhattak volna, mikor az antibiotikum a tüdőből is simán felszívódik...??!! Szerintük a felírt gyógyszert még 4-5 napig szednünk kellene, ha már elkezdtük. Másnap az üzenettel visszamentünk a dokinénihez, aki ekkorra mégis megálmodta, hogy mégse szedjünk semmit, felesleges. Mostanra már hólyagos a kicsi torka és rettentően szortyog az orra. Kérdeztem, mi lehet, válaszolta, hogy esetleg a várakozások közepette kicsinyég felülfertőződtünk, de előfordul az ilyesmi...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.